A komplex informatikai megoldások szakértője

„Fogadj örökbe egy iskolát” program 2014

Az Answare Kft. is részt vesz az IVSZ által életre hívott „Fogadj örökbe egy iskolát” programban, melyben a részt vevő örökbefogadók (informatikai vállalatok) vállalják, hogy eszközökkel, vagy akár szaktudásuk átadásával segítenek egy általuk kiválasztott iskolát.

Cégünk örökbefogadottja a XIII. kerületi Ady Endre Gimnázium, amelynek egy négy évre szóló adományozási szerződés keretén belül, évi egy alkalommal lesz lehetősége korszerűsíteni, fejleszteni számítástechnikai infrastruktúráját, az általunk biztosított eszközökkel. A szerződés első évében, 2014-ben gépparkjuk elavult darabjainak lecseréléséhez nyújtottunk segítséget.

Az örökbefogadással kapcsolatos nyilatkozatunkat az Edupress vonatkozó cikkében olvashatják az alábbi linken: http://www.edupress.hu/archiv/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=32524