A komplex informatikai megoldások szakértője

Híreink

Érettségizik a cég 2022 - kvíz délután

Május 13-án a Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Központban került megrendezésre a Studium Generale Alapítvány már hagyományosnak tekinthető Érettségizik a Cég! vállalati csapatépítője.

Ezúttal egy kalandjáték tematikájú versenyben mérettetett meg a csapatunk, ahol 3. helyezést értünk el. Mindamellett, hogy egy nagyon ötletes és változatos játékban volt részünk, a nevezési díjunkkal egyúttal 11. évfolyamos gimnazisták érettségi előkészítő táboroztatását, a Studium Generale Nyári Táborát is támogathattuk.

Társadalmi felelősségvállalás

Igyekszünk mindig szemmel tartani, hogy milyen területeken tudunk mások segítségére lenni. 2021-ben három szervezetet választottunk, akiknek támogatást nyújtottunk:

Igazgyöngy Alapítvány - Az Igazgyöngy Alapítvány a társadalom perifériájára szorult, szegregátumokban élő családoknak segít jövőképet adni, integrálódni. Az elsődleges céljuk a hátrányos helyzetű gyerekek alapfokú művészeti oktatása. Ezen kívül nagy figyelmet fordítanak a gyerekek családjainak szociális támogatására, a falvak életkörülményeinek javítására is.

Miklós Téri Gyermekekért Alapítvány– A III. Kerületi Szent Miklós Óvoda, Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthonban tanuló és nevelkedő gyermekek az alapítvány segítségével vesznek részt kirándulásokon, nyári táborokban, egyéb rendezvényeken (színház, mozi, koncertek). Tehetséggondozásuk 4 fő területen nyilvánul meg: sport, zenei nevelés, színjátszás, képzőművészet.

Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (Vakvezetőkutya-kiképző Központ)  - A Vakvezetőkutya-kiképző Központban dolgozó tapasztalt és szakképzett munkatársak elhivatott munkája révén, évente kb. 12 vak ember jut értékes segítőtárshoz.