EN
Menü
Keresés:
Sikereink
Kutatás és Fejlesztés
 
 
 
 
Sikeresen zárult a Jedlik Ányos kutatási projekt
 
Sikeresen zárult a Jedlik Ányos program keretében indult RFID kutatási program
 
 
Ezen a gyorsan változó szakterületen a projekt három éves időtartama hosszúnak számít, ezért folyamatosan követtük az ezen a területen folyó kutatásokat és fejlesztéseket, azért, hogy időről-időre meg tudjuk vizsgálni és döntéseket tudjunk hozni arról, szükség van-e jelentősebb szakmai változtatásokra. Úgy találtuk, hogy a támogatási szerződésben vállaltakhoz képest nagyobb eltérésekre nem volt szükség.
                                                                                    
A projektet háromtagú konzorcium végezte, amely egyetemi tagokból (az ETIK és ELTE-tanszék) és ipari konzorciumvezető tagokból állt (Answare Kft). A konzorcium nemcsak jól kiegyenlítettnek volt mondható a kutatóhelyek és az ipari tag között, hanem a konzorzium tagjai között példaszerűen szoros és érdemi volt az együttműködés. Az Answare Kft. nemcsak közvetítette a költségvetési kutatóhelyek számára az igényeket és közreműködött a követelmények definiálásában, hanem egyes feladatok kidolgozásában tevőlegesen is részt vett. Bár a korábbiakban is voltak a konzorcium egyes tagjai között kutatás-fejlesztési együttműködések, ez a projekt megerősítette a tagokat abban, hogy a jövőben is érdemes együtt dolgozniuk.
 
A kutatás-fejlesztési projekt által definiált célrendszer teljesült.
-          A célként kitűzött kérdéscsoportok, fókuszterületek megoldandó problémáit a konzorcium azonosította, és ezek közül olyan részfeladatokat oldott meg amelyeknek tekintélyes társadalmi és gazdasági hasznosítási lehetőségeik vannak: egyrészt a technológia hosszútávú elfogadtatását és elterjesztését, másrészt pedig RFID piaci termékek alapjait szolgáltatják.
-          A monitoring mutatók szemszögéből néhány tételtől eltekintve a konzorcium teljesítette a tervet. Ahol nem a tervek szerint teljesített, ott némely esetben felül, esetenként pedig alulteljesített a projekt, amely tekintettel a 3 éves időtávra valamint a piaci körülmények változására a tervnek megfelelő megvalósítási határain belül marad.
-          A kutatóhelyek és a konzorcium ipari szereplője közötti kapcsolat tovább erősödött, lehetőséget adva további együttműködésre kutatási fejlesztési vagy ipari projektekben
Oldal nyomtatása
Hírek
ISO9001

©2008 Answare Kft. - 1036 Budapest, Lajos u. 74-76. - Telefon: 231-2200 - Fax: 231-0696 - E-mail: info@answare.hu