„Egészségnyereséget és egyéni életminőség-javulást biztosító, orvosi protokoll alapú, beágyazott telemedicinális rendszerek” címmel, a Nemzeti Technológiai Program „Infokommunikációs eszközökkel támogatott életvitel” nevű alprogramjában beadott pályázattal 2008-ban 680 millió forintos támogatást nyert el az Answare Kft. vezetésével, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, a HUMANsoft Kft., a Semmelweis Egyetem és a Thormed Kutató- Fejlesztő, Orvosi Műszergyártó Kft. együttműködésével létrejött konzorcium. Az Answare Kft. vezetésével létrehozott konzorcium munkájának eredményeként, a projekt harmadik munkaszakaszának végére előállt a TELeHEALTH rendszernek az a prototípusa, amely a hozzá csatlakozó eszközök orvostechnikai engedélyezése után a kijelölt területeken próbafutások lefolytatását teszi lehetővé és hatásosságának és hatékonyságának igazolását követően továbbfejleszthető piaci termék vagy szolgáltatás irányába. Létrejött továbbá egy olyan eszközrendszer, amely felépítésének köszönhetően könnyen, az alapelemek új folyamatokká formálásával tud kiszolgálni más telemedicina folyamatokat is. A projekt legjelentősebb eredményei:
A projekt során olyan technológiák kerültek kifejlesztésre és olyan tudás halmozódott fel a projekt tagoknál, amelyet a piacon ill. a tudományos élet akár más, a telemedicinától távolabb eső területein is hasznosítani tudnak. További információk az eHEALTH8 kutatás és fejlesztési projekttel kapcsolatosan az alábbi weboldalunkon találhatóak: http://ehealth8.bzlogi.hu/
A projekt (TECH_08-D3-2008-0053) a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával valósult meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával. |
Híreink |
Az IVSZ e-Health munkacsoportjának vezetője 2012. februárjától az Answare Kft. pályázati igazgatója, Engi Csaba. |
|
Kapcsolat |
Answare Kft.
Cím: 1036 Budapest, Lajos u. 74-76., V. emelet
Telefon: +36-1-231-22-00
Fax: +36-1-231-06-96
E-mail: info@answare.hu